Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nagy valószínűséggel a CryEngine 3 grafikus motort használja fel egy esetleges következő projektjéhez a Crackdown-sorozattal párhuzamba hozható Ruffian Games, tudtuk meg a cég által feladott legfrissebb álláshirdetések alapján. Az ajánlatokból ugyanis tisztán kiolvasható, hogy a csapat olyan munkaerőt keres, akinek nem idegen a Crytek által megálmodott grafikus engine. A történteket mindemellett egy másik forrás is megerősíteni hivatott.
Egy frissen feltöltött LinkedIn profilból ugyanis megtudtuk, hogy az egyik Ruffian Games veterán, avagy történetesen Sean Noonan egy olyan, egyelőre még bejelentetlen projekten dolgozik, amely a CryEngine 3 grafikus motort használja.
A Dundee-központú stúdió a háttérben egyébként egyes források szerint legalább négy címen is munkálkodik jelenleg, amelyek közül legalább egynek a megjelenése már az idei esztendőre várható. Ha belegondolunk, már éppen itt lenne az ideje, a hozzájuk köthető legutolsó alkotás, avagy a Crackdown 2 ugyanis már 2010 júliusában jelent meg.
vendeg
14 éve, 1 hete és 31 perceNa egy Crackdwn 3 király lenne!🙂
vendeg
14 éve, 1 hete és 18 perceCrackdown2 után lehetne valami jobb játék…
braddock
14 éve, 6 napja és 23 órájaAz nem lenne hülyeség!