Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PC-s játékosok ebben a pillanatban már megkezdhetik az örömujjongást, történt ugyanis, hogy a konzolos exkluzivitást követően végre befutott a hivatalos bejelentés, miszerint pénteken már PC-re is napvilágot lát a Call of Duty: Black Ops első letölthető tartalma, avagy a First Strike DLC. Minderről a Treyarch közösségért felelős vezetője, Josh Olin számolt be a nagyvilág számára egy rövidke Twitter bejegyzést követően.
A csipogás így hangzott: „PC fanatikusok: A FirstStrike március 25-én fog megérkezni PC-re! A mai naptól előrendelhető a Steam-ről.” A kizárólag „új” pályákat tartalmazó csomagocska még előző hónapban jelent meg Xbox Live-on és egy kicsit később PlayStation Network-ön is. A megjelenések közötti különbségek az Activision és a Microsoft korábban kötött megállapodásának köszönhetők, miszerint első ízben Xbox 360-ra kell megérkezni minden bővítménynek, aztán jöhet a többi platform. Ennek köszönhető, hogy csak péntektől lesz elérhető PC-re a First Strike DLC.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteEgyelőre nem tudok elképzelni olyan DLC-t, amiért érdemes fizetni. A kizárólag pályákat tartalmazó DLC-ért meg főleg nem.