Először a Paradise Island bővítmény híre jutott el hozzánk korábban, majd később újabb versenymódozatokat is megnevezett az Electronic Arts égisze alatt munkálkodó csapat. Érkeznek FreeBurn bővítmények és még ki tudja milyen érdekességekkel rukkolnak majd elő, de most beszélgessünk egy kicsit a legújabb bejelentésükről.
Kapaszkodjatok meg. Hamarosan érkeznek a motorkerékpárok. Az augusztusra tervezett Davis fedőnevet viselő szoftver update fogja elhozni a kétkerekűeket, tudtuk a Criterion-tól, a tegnap esti órákban. Ez még nem minden, mert az új járgányok mellé, újabb, kifejezetten a motorok adottságaihoz tervezett lokációk valamint játékmódok is érkeznek. Azt hiszem, hogy ez a második legradikálisabb változás a Burnout franchise megszületése óta, kétségtelen.
Eddig csak nappal, vagy aranyszínű alkonyatban róhattuk az utakat, de ez sem marad így sokáig, mert szintén egy frissítés keretein belül érkezik az északai versenymód is, melyről egyelőre részletekkel nem szolgáltak a fejlesztők. Annyi viszont bizonyos, hogy éjjel elcsendesedik majd a város nyüzsgő forgalma, így biztonságosabban tudjuk szabadjára engedni a verdákban rejtőző lóerőket, persze látványnak sem lesz utolsó a lámpafényes Paradise City, állítja a Criterion Games, a hivatalos közleményben.
Nos, úgy vélem, hogy a PR szöveg szép lassan testet ölt és a Burnout Paradise a szemünk láttára veszi fel új formáját. Ilyet még nem igazán láthattunk korábban. Vezessetek óvatosan! De ne a Burnout-ban, az nem erről szól, gázt neki!
Ne felejtsétek el ismét meglátogatni a hivatalos site-ot: Burnout Paradise Official Website