Szerencsére a kitalált világ és a játékmenet is klappolt, így a gamereknek nem kellett sok idő ahhoz, hogy legyőzzék a grafika iránti viszolygásukat, és mélyet szippantsanak Pandora levegőjéből. A fejlesztők pedig, látván a tornyosuló zöldhasúakat, nem voltak restek belekezdeni a játékidőt megnyújtó letölthető tartalmak gyártásába. Az első ilyen csomag Zombie Island of Dr. Ned néven szakította át a felszínt, a konzolokra már korábban, míg személyi számítógépekre tegnapelőtt futott be.
A srácok szerencsére nem tervezik lazsálással tölteni a december többi napját sem, ugyanis a kiadó 2K Games és a fejlesztő Gearbox hivatalosan is bejelentették, hogy máris készül a második DLC, amely a Mad Moxxi's Underdome Riot nevet kapta a keresztségben. A legnagyobb újítása a Riot Mode bevezetése, amelyben a játékosoknak hullámokban támadó ellenséges hordákkal kell farkasszemet nézniük, és minél tovább életben maradniuk, hasonlóan a Gears of War Horde Mode-jához és a Halo 3: ODST Firefightjához. A kezdetekben 3 pálya lesz elérhető hozzá. Emellett bevezetnek egy "bank feature-t", amelynek köszönhetően megnövelhetjük a tárhelyünket, valamint lehetőségünk lesz 2-vel több skill pontot összeszedni a teljesített küldetések során.
A Mad Moxxi's Underdome Riot mindhárom platformra érkezik, először Xbox 360-ra december 29-én, majd PS3-ra január 7-én, végül PC-re egy egyelőre meg nem határozott időpontban. A pénztárcánk tartalmát 800 MS ponttal vagy 10 dollárral fogja csökkenteni.