Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Diablo-sorozat alapesetben egy száz százalékig PC-s cím, ezzel a ténnyel felesleges lenne vitatkozni, annak ellenére is, hogy a széria első epizódja 1998-ban nem csak számítógépekre, hanem az első PlayStation-re is megjelent. Akkoriban a Blizzard keményen kacsintgatott a konzolok irányába, ám hamar rádöbbent, hogy a Diablo leginkább PC-n lehet sikeres, ennek köszönhetően a második részt ki sem hozták egyetlen konzolra sem, és eleddig a harmadik epizóddal kapcsolatban sem merült fel ilyen ötlet. Egészen mostanáig!
Az idei Blizzcon-ról ugyanis a VG247 munkatársai nem csak sok-sok szép emlékkel tértek haza, hanem egy olyan nyilatkozattal is, ami a játék dizájnerétől, Jason Bender-től származik, és úgy szól, hogy az úriember szerény véleménye szerint a Diablo III alkalmas lenne konzolokra is. Jason, valószínűleg félve az esetleges következményektől, azért gyorsan hozzátette az elhangzottakhoz, hogy egyelőre semmiféle konkrét terv nincs azzal kapcsolatban, hogy a játék konzolokra is megérkezzen, jelenleg ugyanis keményen dolgoznak a PC-s verzión. Hogy mit hoz a jövő? Bender úr szerint azt még nehéz lenne megmondani. Mindenesetre remény már van, talán a Blizzard már javában fontolgatja egy esetleges konzolos Diablo III megjelentetését? Sose tudni…
totyak
15 éve, 2 hónapja és 3 heteVégül is elférne konzolon is. Ez is olyan lesz, mint a Fable. Annál csak a páratlan számúak jelentek meg PC-re, ennél meg csak a páratlanok konzolra.