Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Samsung nagyon komolyan veszi a mobiltelefonos üzletágát, melyet az is mutat, hogy szinte egyedüli androidos gyártóként képes felvenni a harcot az Apple által képviselt iOS rendszerrel. Az egyre erősödő készülékek és egyre fejlettebb rendszerek pedig remek lehetőséget biztosítanak a játékokat fejlesztő cégeknek is, akik ezt ki is használják, hiszen gyakran nagyon attraktív alkotás születnek.
A Samsung GamePad is erre épít, hiszen arra hivatott, hogy androidos készülékünket játékgépként használhassuk. A kiegészítőre egyébként 4 és 6,3 hüvely közötti készüléket helyezhetünk el, magát az eszközt pedig elméletileg a 4.3-as Androidra optimalizálták, de természetesen a rendszerverziók nagy része támogatott.
Készülékünket NFC segítségével párosíthatjuk, ha pedig nagyobb szórakozásra vágyunk, akkor a képernyőtükrözés segítségével HDMI csatlakozáson keresztül akár televíziónkra is kivetíthetjük játékunkat. A játékos eszköz bizonyos Samsung Experience boltokban tegnaptól érhető el, méghozzá 158 dolláros (36 000 Ft) áron.
rdave
11 éve, 11 hónapja és 1 hetePicit sok az ára és szerintem jobb lett volna az egyik stick helyett a hagyományos D-pad.
yanez
11 éve, 11 hónapja és 1 heteHát ha valakinek megéri ennyi pénzt kiadni a mobilos játékok élvezete miatt, akkor az…az. Meg amúgy csak nekem tűnik kényelmetlennek a cucc?
vendeg
11 éve, 11 hónapja és 1 heteDe gáz hogy csak androidhoz jó.😖
vendeg
11 éve, 11 hónapja és 1 heteMert mihez legyen még jó? Windowshoz? Vagy a konkurens Apple termékekhez? XD
totyak
11 éve, 11 hónapja és 1 heteNagyon durva az árazása. Ehhez még hozzátesz egy keveset az ember és vehet magának egy normális konzolt.
nomarcube
11 éve, 11 hónapja és 1 heteMiért nem lép valamit a Sony? 🙁 Annyira jó lenne egy új Xperia Play!
bvektor
11 éve, 11 hónapja és 1 heteEzt a forradalmi újítást hűha…
Amúgy még ha nem is konzolt, de max 2ezer forintért veszel egy átalakító kábelt, meg hozzá egy sima PC-s kontrollert, amiből még a legfullosabb is 20ezer talán és majdnem ugyanott vagy, csak jóval olcsóbban, még ha nem is tarja meg a telefonod (bár némi merevebb drót vagy szigetelőszalag megoldja azt is xD)
nomarcube
11 éve, 11 hónapja és 1 heteCsekafix rulez!😎