Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az idei év egyik talán legjobban várt játéka címét birtokolja a Bioshock 2, amit ezek után már csak így egyszerűen tessék szólítani, az illetékesek ugyanis levágták róla a kiegészítő, Sea Of Dreams alcímet. A történethez hozzátartozik az is, hogy ezt a kis címet az újságírók aggatták rá, maguk a fejlesztők, valamint a kiadó egyáltalán nem használta, most pedig közleményben is megerősítették ezt. Az összképen persze ez nem fog változtatni semmit sem, a Bioshock 2 ugyanaz maradt, mint eddig.
Ha esetleg az apró névmódosítás is megfeküdte a gyomrod, akkor készülj fel, ugyanis még nincs vége. A multiplayer mókáról is befutott néhány szomorú hír, hiszen az már köztudott, hogy lesz, de részletekbe még nem mentek bele az illetékesek.
Most sem magukat a többjátékos módokat vesézték ki nekünk, egyszerűen csak elhintették, hogy kooperatív menet biztosan nem fog helyet kapni benne, csak és kizárólag más multiplayer opciók, amik között biztosan lesznek érdekességek, a sablontémák mellett. Ehhez nem is kell nagyon megerőltetni a fantáziánkat, sőt még a fejlesztőknek sem, hiszen adott egy magával ragadó világ, amit megálmodtak, a körítés pedig pedig rengeteg úton célba érhet. Várjuk a továbbiakat…