Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Multiverse hivatalos álláspontja szerint a napokban bezárja kapuit a korábban nagy ígéretekkel és álmokkal megalakult vállalat, akiknek többek között olyan MMO játékok meglétét köszönhetjük, mint például a népszerű vámpíros sorozat alapján készült Buffy the Vampire Slayer, de megemlíthetnénk a Firefy projektet is. A csapat közleményéből megtudtuk, hogy bár elméleti szinten nagyon jól működött a lefektetett üzleti modell, a gyakorlatban sajnos nem termelt annyi profitot, mint amennyire szükség lett volna.
Ennek köszönhetően a stúdió folyamatos leépülést szenvedett el, előbb csak alkalmazottak távoztak munkahelyüket vesztve, később azonban egész részlegek kerültek bezárásra, ami egyértelműen a Multiverse végét jelentette, számunkra pedig azt, hogy a fentebb említett alkotások sem lesznek elérhetők már többé, az illetékesek ugyanis teljes egészében csődbe mentek, így sem a Buffy, sem a Firefly MMO nem működhet tovább, a szervereket napokon belül lekapcsolják.
braddock
14 éve, 2 hete és 1 napjaNem ismertem az eddigi játékait!
skyman
14 éve, 2 hete és 1 napjaHát sajnos egyre több fejlesztőcsapat megy csödbe 😕
vendeg
14 éve, 2 hete és 1 napja🙁 Nem jó hír. Még ki sem próbáltamam🙁