Ezen túlmenően várhatóan 15 nappal a megjelenés után már jön is az első Trials of the Gods event a játékhoz, amiben a rajongók az egyiptomi istenekkel mérhetik össze tudásukat nagy boss harcokban, de 2018-ban kapunk majd egy Horde játékmódot – középpontjában egy gladiátor arénával -, valamint jön a Discovery Tour is, aminek részeként turistaként fedezhetjük majd fel az ókori Egyiptomot.
Ezen felül érkezik a Season Pass, amihez két nagyobb sztori központú DLC mellett – The Hidden Ones és The Curse of the Pharaohs – még az idén kapni fogunk két kisebb csomagot, a Roman Centurion-t és a Horus Pack-ot, amelyek exkluzív fegyvereket, pajzsokat, kinézeteket és egyebeket adnak hozzá az alapokhoz novemberben.
A szezonbérlet megvásárlói ezen felül hozzáférhetnek már a megjelenés napján 500 Helix kredithez, valamint egy exkluzív ritka fegyverhez, a Calamity pengéhez.
direktor
8 éve, 3 hónapja és 1 heteHatározottan jól néz ki.
drift3r91
8 éve, 3 hónapja és 1 heteA free content mondatnál kitépném a székből aztán felakasztanám a kisujjainál fogva. Oké jó lesz szép lesz, de igenis kemény pénzeket fizetünk ezért a tartalomért. És a bugokról meg a tipikus ubi sza*ságokról még nem is beszéltünk, pedig nincs tökéletes AC- főleg az elején.
totyak
8 éve, 3 hónapja és 1 heteA Discovery Tour nekem tetszik, valószínűleg sok érdekes dolgot megtudhatunk majd az ókori Egyiptomról. A season passon meg gondolom senki nem lepődött meg. Bár az exkluzív, ritka fegyver elég érdekesen hangzik, mikor kb. hetek alatt mindenkinek meglesz, mert sokan lecsapnak a passra.