Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A helyi idő szerint tegnap este zajlott E3-as Electronic Arts konferencia egyik legnagyobb bejelentésének számított az EA Sports Active 2 leleplezése, amely már nevéből is kikövetkeztethető, a sportolásra, a testmozgásra kívánja helyezni az elsődleges hangsúlyt. A játék multiplatform cím lesz, PlayStation 3-ra, Xbox 360 és Nintendo Wii-re készül, azonban a nyilatkozatból az derült ki számunkra, hogy az illetékesek erőteljesen a Microsoft Kinect-jére koncentrálnak a termékkel, legalábbis egy amolyan ki nem mondott prioritást élvez majd a szerkezet.
Ez talán köszönhető annak, hogy míg a Sony és a Nintendo masináján segédeszközök kelleneka játék használatához, addig az Xbox 360 rendszerének köszönhetően szinte kötetlenül mozoghatunk a képernyő előtt, nem kell magunkra aggatnunk, sem markolásznunk mindenféléket. Az EA Sports Active 2 november 16-án kerül a boltok polcaira, a fent említett platformokra, a testmozgás fontosságát hirdetve.
dns
15 éve, 7 hónapja és 1 heteÚszás nem lesz benne? Azt kéne víz nélkül leimitálni😛