Az egyszerre nyolc főt támogató multiplayerről ugyan túl sok információt nem osztottak meg velünk az illetékesek, azt azonban már tudjuk, hogy kooperatív és versus mód biztosan a részét képezi majd a bővítmény kétség kívül legjobban várt opciójának. Természetesen a klasszikus dobozos kiegészítő – ezt ma már sajnos fontos kiemelni – további apróságokat is tartalmazni fog, úgy mint rengeteg új egység, 300 új küldetés, 60 új tárgy és objektum az épületekhez, új medálok, achievementek, de még néhány új scenario is a friss tartalmak sorát erősíti majd.
Nyilván további sok kis apróság is fellelhető lesz az expanzió betöltése után, azonban a lényeg fentebb elhangzott, kivéve az érkezést, amely világszerte a jelenlegi álláspont szerint 2010 februárjában várható.
tardief88
12 éve, 3 hónapja és 3 heteHuh de tetszett ez a játék. Egyetlen bajom az volt, hogy ha túl sok szigetre jutottunk el és akkor már nagyon kellet kapkodni.