Bryce ránézésre egy teljesen átlagos embernek látszó teremtmény, azonban nem mindennapi képességekkel rendelkezik. Egy átlagos versenyző ugyanis meghal akkor, ha elüti egy vonat, vagy levágja a fejét egy óriási szörnyeteg, számára mindez viszont meg sem kottyan, visszateszi a helyére az elhullt végtagot, és folytatja útját. Shinta Nojiri, a játék producerének szavai alapján egy olyan fantáziavilágba kerülünk majd a NeverDead betöltése után, amely leginkább egy horrorfilmhez hasonlítható. A távoli jövőben játszódó alkotásban a természetfeletti harcoké lesz a főszerep, ahol emberek és szörnyetegek között folynak a küzdelmek. Egy ilyen háborútól sújtott városban próbálunk rendet tenni Bryce képességeinek segítségével. Ha kíváncsi vagy arra, hogy az illetékesek mindezt hogyan gondolták, akkor pillants bele a hozzá készült debütáló trailerbe. Érkezik PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Konami brigádja a tegnap este tartott nagy konferencián nem csak az eddig ismert címeket erősítette meg, illetve ruházta fel némi friss információval, hanem egy friss alkotásról is lerántotta a leplet, amely történetesen a NeverDead címre lett keresztelve. A hátsó nézetes akció stílusmeghatározást kapott alkotást - és most jön a lényeges információ - a Rebellion brigádja fejleszti majd, és egy kissé vicces, de mindenképpen egyedi koncepcióval rendelkezik, amely egy Bryce nevű hős köré épül.
shadow_1
15 éve, 7 hónapja és 4 napjahmmm elsö látásra a trailerböl ugynéz ki mint ami a játék végigjátszásáig megállás nélküli lövöldözés és öldöklést kiván, kicsit fura hogy nemlehet benne meghalni ez egy hülye ötlet sztem mitn a prince of persia 4-ben
gar
15 éve, 7 hónapja és 4 napjaNincs olyan, hogy Prince of Persia 4. 😛
shadow_1
15 éve, 7 hónapja és 4 napjaakkor ugy mondom hogyaza fura rész ami a two thrones és a forgotten sand között van hogyha igy valami derengene
gar
15 éve, 7 hónapja és 4 napjaTudom, hogy mire gondolsz, csak nem bírom amikor pontatlanul írja valaki a címeket. 🙂 Az csak simán Prince of Persia, a sorozat reboot-ja.
shadow_1
15 éve, 7 hónapja és 4 napjajolvan de annak a résznek nincs külön cime énmeg aztse tom miaza repott
gar
15 éve, 7 hónapja és 4 napjareboot=újraindítás… Ha már PC-zel, ezt illene tudni. 🙂
mmartina
15 éve, 7 hónapja és 4 napjaNekem ez túl akció dúsnak tűnik. Not my stlye.