Bejelentve az Adrift

2011. augusztus 22.
2.2571
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Meglepő módon egy még a gamescom 2011 kiállítás keretein belül bejelentett alkotásról szólnak majd az alábbi sorok, amely nem a mi trehányságunknak köszönhetően kerül csak most tálalásra, hanem a francia Dontnod fejlesztőcsapat hibájából, akik a nagy forgatagban szó szerint elvesztek az alkotással, de az IGN magazinnak köszönhetően azért sikerült szélesebb nyilvánosság, valamint az internetes sajtó előtt is bemutatni legújabb alkotásukat, amely az Adrift munkacímet viseli egyelőre.

A francia Dontnod ugyan nem egy ismert csapat, de alkotásuk így is figyelemreméltó, a hátsónézetes akciójátékként elkönyvelt program ugyanis egyenesen 2084-be repít minket, koncepcióként George Orwell 1984-es regényét felhasználva, amelynek köszönhetően a sci-fi jelzőt is teljes nyugalommal ráhúzhatjuk a termékre.

Az Adrift a tervek szerint erősen hajaz majd a Deus Ex-sorozatra, köszönhetően a különféle gépi testrészeknek, illetve beültethető technológiáknak, de a harcok és a fejtörők megléte is ezt a párhuzamot erősíti. Mivel a projekt egyelőre még nagyon kezdeti stádiumban van, ezért többet nem is tudtunk meg róla, kivéve annyit még, hogy valamikor 2012-ben kerülhet a boltok polcaira, jelenleg ismeretlen platformokra.
4 hozzászólás

Vendég

13 éve, 9 hónapja és 4 napja

Braddock írta:
Nem hangzik rosszúl amit leírtak de még várjunk vele azért!
hát igen, előbb legyen valami mozgókép vagy ilyesmi.

válasz erre

Braddock

13 éve, 9 hónapja és 4 napja

Nem hangzik rosszúl amit leírtak de még várjunk vele azért!

válasz erre

Vendég

13 éve, 9 hónapja és 4 napja

Volt róla egy előző videóban képösszeállítás az alapján nem lesz rossz.

válasz erre

Vendég

13 éve, 9 hónapja és 4 napja

Sajnos elég kevés az infó róla pedig nagyon érdekesnek ígérkezik!

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
gamescom 2011
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja