Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A várakozásoknak megfelelően a Namco Bandai tegnap délután hivatalosan is bejelentette a legújabb Tales-játékot, ami a Tales of Zestiria címmel érkezik meg Japánba és a nyugati régiókba egyaránt. A kizárólag PlayStation 3-ra készülő szerepjáték érdekessége, hogy az első a sorban, amit egyszerre jelentettek be a keleti és a nyugati világnak, ez pedig remélhetőleg a megjelenési dátumára is hatással lesz, így nem kell majd várnunk a lokalizációra.
A Tales of Zestiriáról túl sok információnk egyelőre nincs, így mindössze annyit tudunk, hogy világa erőteljesen hasonlít majd a Tales of Xilliában megismerthez, sőt mi több, visszatérő karakterekre is számítanunk kell, méghozzá Ludger és Elle képében. Alant egy nem túl jó minőségű mozgóképet is megtekinthettek a játékról!
rdave
12 éve, 1 hónapja és 1 heteJeah, PS3. 🙂 Jó látni, hogy most a nyugatit is bejelentették.
totyak
12 éve, 1 hónapja és 1 heteKonzolos, keleti gyártmány, nálam kuka.
fantis6
11 éve, 10 hónapja és 1 hetemivel nincs konzolom,kimarad