A felhasználóknak foglalkozniuk kell az állataikkal, illetve gondoskodniuk kell róluk, de nemcsak abból áll az egész játék, hogy kielégítsék kedvenceik alapszükségleteit, hanem egy kicsit többről van itt szó. Az állatokkal izgalmas kalandokat élhetnek át a gazdáik, egzotikus helyeket járhatnak be, közben pedig különféle küldetéseket kell teljesíteniük, például meg kell menteniük egy másik, veszélyben lévő állatkát. „A Ubisoft nagyon boldog, hogy egy olyan családbarát készterméket alkothat meg, amellyel a gyerekek és a szülők közösen játszhatnak. A Petz World-ben a felhasználók folyamatosan fejleszthetik karaktereiket, számos kalandot élhetnek át, érméket, illetve különféle eszközöket, extra dolgokat gyűjtögethetnek és különböző missziókat vihetnek végbe” -nyilatkozta Chris Early, a Ubisoft egyik fejese.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ubisoft hivatalosan is bejelentette a felhasználók számára a legújabb, ingyenesen játszható MMO-ját, amelyben az állatoké a főszerep. A free to play modellen alapuló szoftver valamikor 2011-ben fog megjelenni PC-re és főleg a fiatalabb korosztálynak szól. A produktumban a felhasználók adoptálhatnak egy kis állatot, aztán indulhat a tamagochi szerű móka. A játékosok teljesen személyre szabhatják kedvencüket, minden állatka egyedi tulajdonságokkal rendelkezik.
totyak
15 éve, 3 hónapja és 2 heteEz a játék nem nekem készült, úgy érzem.