Bejelentve a Devil Survivor 2

2011. március 24.
1.8771
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Atlus brigádja a Famitsu magazin legfrissebb számában jelentette be legújabb alkotását, amely egy viszonylag sikeres alkotás - a Shin Megami Tensei franchise része volt ugyebár - folytatása kíván lenni.

Köszöntsük tehát köreinkben a Nintendo DS exkluzivitását élvező Devil Survival 2-t, amely több tekintetben is a nagy előd egyenes ági folytatása kíván lenni, mind játékmenetben, mind kinézetben, mind történetben. Így már készülhetünk is a nagy Septentrion erők támadására, kikkel egy harmadikos középiskolás főhőssel vesszük majd fel a küzdelmet.

Természetesen nem leszünk egyedül a történetben, ott lesz velünk két osztálytársunk, Io és hősünk gyerekkori barátja, Daichi, akik hasznos segítséget nyújtanak nekünk a sikeres harcokban. Sajnos a bejelentés meglepően szűkszavú volt, így az első konkrétumok sem hangzottak el általa, ezzel tehát még várnunk kell, mint ahogyan azzal is, hogy megtudjuk, vajon nyugatra is leszállítják az alkotást, avagy megmarad Japán országának határain belül, ahol valamikor idén nyáron várható a boltok polcaira a Devil Survivor 2.
1 hozzászólás

totyak

11 éve, 7 hónapja és 13 napja

Olyan gyorsan dolgoznak, hogy idén szeptemberben meg már hozzánk is ideér. Tiszta vicc. A Japánok, de már az USA játékosok is rég túl vannak a játékon. Már talán nem is árulnak sima DS-t, csaka 3DS megy, de még most jönnek játékok keletről.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja