Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Warner legutóbbi sajtóközleményében bejelentette, hogy a WB Games Montréal fejlesztőcsapatának első videojátéka a Cartoon Universe címet kapta a keresztségben, amely egy olyan free to play rendszeren alapuló online alkotás lesz, ami elsősorban a kisebb korosztálynak és a mesekedvelőknek szól. A játék biztonságos, ellenőrzött és ellenőrizhető szociális és közösségi rendszerrel bír majd, így valóban még a legkisebbek is csatlakozhatnak interaktív világához.
A Cartoon Universe egyébiránt – ahogyan azt neve is mutatja – alaposan a mesék világára épül, így a fejtörők és feladatok alatt nem csak a legnépszerűbb rajzfilmekből ismerős helyszínek, hanem egyben karakterek is visszaköszönnek ránk, származzanak azok a Scooby-Doo-ból, netán a Looney Tunes-ból.
A játék a tervek szerint még az idén ősszel megjelenhet a tengerentúli régiókban, ám itt az öreg kontinensen várhatóan csak 2013-tól lesz elérhető, ennél pontosabb időpont vagy egyéb információ azonban még nem áll rendelkezésünkre a Cartoon Universe-ről.
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 2 heteJópofa!🙂
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 2 hetekivancsi vagyok hogy fog mukodni ez a parentcontrol. honnan tudja majd ki ul ott?😮