Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Jó hír a Warhammer-rajongók számára, ugyanis bejelentette a Creative Assembly a Total War: Warhammer III-at, ami ráadásul a tervek szerint még idén publikálásra is kerül PC-re, azon belül is Steamre. Kapásból kaptunk egy nagyon patent kis előzetest is, amit az alábbiakban ti magatok is szemügyre vehettek, ez alapján pedig tudtok tájékozódni, hogy valójában miféle hangulatra, miliőre számíthatunk a játékot játszva. Minden faj kampánya egy újfajta kalanddal fog szolgálni, illetve ez az epizód vezeti be a Kislev és Cathay frakciókat.
Az eddigi legdiverzebb felhozatalt kapjuk szörnyekből, hősökből és képességekből a Sega szerint, úgyhogy bőven van okunk tárt karokkal várni a szóban forgó alkotást. Kíváncsiak vagyunk, mi sül ki belőle!
fighterlaci
4 éve, 11 hónapja és 2 heteDög!!!
gargameth
4 éve, 11 hónapja és 2 heteJujdenagyonjöhetnemár 🙂
mordorer
4 éve, 11 hónapja és 2 heteNem rossz! 🙂 Várós nagyon!