Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Creative Forge Games csapata bejelentette, hogy hamarosan elkészítik a 2018-ban megjelent Phantom Doctrine folytatását, mely egy kevesek által ismert, de egyenesen zseniálisnak tekinthető taktikai stratégia volt a sorban. A Phantom Doctrine II: The Cabal címre keresztelt új részben ismét egy kémkedős thriller vár majd ránk, részeként pedig egyenesen 1986-ba utazhatunk majd azzal a célzattal, hogy beszivárogjunk a The Cabal névre hallgató titokzatos hírszerző ügynökség falai közé, és ott sorra kivégezni a célszemélyeket, lévén a játék alternatív történelme szerint a csernobili atomkatasztrófa ennek a szervezetnek a terrorakciója volt, mely ráadásul csak a kezdet kezdetét jelentette.
A Phantom Doctrine II: The Cabal kapcsán a legnagyobb érdekesség, hogy ezúttal nem egy körökre osztott stratégia vár ránk, a készítők módosítottak a stíluson, és egy külsőnézetes lövöldévé alakították a játékot, ami nem biztos, hogy nagyon bejön majd a rajongóknak, mindenesetre az első kedvcsináló azért érdekesnek tűnik. A megjelenési dátum és a célplatformok még nem ismertek, de a PC már biztos.
patrik94
5 éve, 5 hónapja és 3 heteÉn erről nagyon lemaradtam, úgyhogy most utána is nézek az első résznek! 🙂