Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A régóta pletykált csapatalapú TPS PvP játék, amely a Marvel világában játszódik, úgy tűnik most valósággá vált, hiszen a mai nap folyamán került bejelentésre a Marvel Rivals című alkotás, amelynek tervezett megjelenési platformja a PC. A NetEase Games fejlesztésével érkező "gameszkó" egy nagyon egyedi játékélményt kínál majd számunkra, amely által minden szuperhős képessége hű marad a képregényekben és filmekben látottakhoz, de ezen felül jó érzéssel tölt majd el minket, hogy mi irányíthatjuk kedvenc karaktereinket.
A történet szerint Fátum Doktor rosszban sántikált, és ennek eredményeképpen rengeteg univerzum omlott össze. A különböző valóságok hősei és gonosztevői egymás ellen és olykor egymással karöltve kell megküzdjenek annak érdekében, hogy megállítsák világaink teljes pusztulását.
A megjelenési dátum bár még nem ismert, azt már biztosan tudjuk, hogy májusban egy zárt próbaverzió is elérhetővé válik, amelyre ezen a linken keresztül tudtok jelentkezni. Alább pedig megtekinthető a bejelentéshez dukáló videós bemutató, amely minden Marvel fanatikusnak kötelezően megnézendő.
petrovicsz
1 éve, 9 hónapja és 3 heteHát ez nem lesz a kedvencem..
fighterlaci
1 éve, 9 hónapja és 3 heteOverwatch Marvel karakterekkel, semmi több.
dav2377
1 éve, 9 hónapja és 3 heteÖtlettelenség
zender
1 éve, 9 hónapja és 3 heteEgész jól áll neki a cellsfading! 😮