A hangulatos és szemet gyönyörködtető rajzok már itt-ott elcsíphetők voltak a múltban - kettő biztosan -, ilyen minőségben azonban csak most tekinthetők meg először. A hír végén megtalálható képek közül az első kettőt egy lengyel művész, Marek Okon készítette, aki természetesen a Crytek szolgálatában áll, míg a másik két látnivaló szerzője sajnos ismeretlen.
Értékük természetesen így is felbecsülhetetlen, pláne, hogy a szétzúzott New York hangulata mellett hősünk egyik képességét, illetve a továbbfejlesztett Nanoruhát is áttanulmányozhatjuk közelebbről, így tehát aki várja az idei esztendő legszebb FPS-ének ígérkező, immáron multiplatform Crysis 2-t, itt a nagy lehetőség, hogy közelebbről is megismerkedjen vele, persze azért az első gameplay felvételek így is nagyobb kincsnek számítanak majd, de azokra úgy tűnik, sajnos továbbra is várnunk kell.
Maximum Fire
Grand Central Station (New York)
Nanosuit 2.0
New York romokban