Az ügyfelek legtöbbje nem fogott gyanút és leadta a megrendelését. Később azonban hiába várták, hogy megérkezzenek a küldeményeik. A feljelentések (amelyekből már 320 akad) özönlenek Németország egész területéről a rendőrséghez. A nyomozók megpróbáltak rajta ütni a kereskedőkön, azonban a megadott címen már csak egy üres irodahelyiséget találtak.
A tettesek között van egy 53 éves belga és 25 és 35 év közötti német férfi. Az „üzlet” idén májusban indult be, amikor is a jómadarak egy „Im- és Export” hirdetést adtak fel és alig pár hónap leforgása alatt sikerült is egy jól menő internetes kereskedőházat létrehozniuk. Az első vásárlóikat még precízen ki is szolgálták, ezzel megalapozták a jó hírnevüket, így senkiben sem keltettek gyanút. Később már „szállítási nehézségekre” hivatkozva próbálták vigasztalni a becsapott embereket. Egy apró nyomot mégis csak hátrahagytak, nevezetesen, hogy több mint 900 termékkel üzleteltek, így nem lehet könnyű megszabadulni a nyakukon maradt árutól. Valószínűleg értékesíteni akarják majd a felesleges szajrét és a német rendőrök csak éppen erre várnak. Ezek után pedig nem is csodálkozhatunk azon, hogy az emberek többsége igen csak szkeptikus az internetes kereskedők és bankok, pénzintézetek, illetve a világhálón bonyolított pénzügyi tranzakciók iránt.
Kapcsolódó linkek:
ebay!
kekmedve
14 éve, 1 hónapja és 1 heteUtálom az ilyen embereket!