Ennek megfelelően az év végi/új év eleji díjátadókon számos elismerést zsebelt be, amely még az újfent megerősödő Warner Bros. Interactive Entertainment fejeseit is ráébresztette, hogy nem lenne túlvilági ötlet magukhoz láncolni a brandet és ezzel együtt a fejlesztőcsapatot is. A Rocksteady legényeit tehát bekebelezte a Warner-birodalom, amely nem is teketóriázott sokat az aranytojást tojó tyúkkal, hanem korbácsokkal kényszerítette a folytatás munkálatainak mielőbbi megkezdésére.
Azonban, mivel Batman eléggé közkedvelt figura tengeren innen és főként túl, a koponyák úgy vélték, ki lehetne még némi aprópénzt sajtolni az Arkham Asylum felségjelzésből. Ennek folyományaként született meg a nagy ötlet, hogy készítsék el a sokadik akciófigura kollekciót, amelynek tagjait ezúttal a digitális megfelelőikről fogják megmintázni. A sorozatot a DC Direct álmodja meg, és készíti el valamikor a közeljövőben. Képekkel egyelőre nem szolgálhatunk, a bábuk hivatalos bemutatója a Toyfare magazin júniusi számának lapjain lesz, amelynek megjelenéséig csak találgatni lehet, mely karakterek is kapnak helyet a figurák között.