Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A napokban nagy örömhírként tudattuk veletek, hogy a Warner munkatársai ismét engedélyezték a Batman: Arkham Knight forgalmazását a Steamen. A legfrissebb hírek szerint azonban valamit újra benéztek, a rajongók ugyanis még aznap jelezték, hogy korántsem lett tökéletes a végeredmény, a hibák jelentős része megmaradt a játékban, és miután a kiadóban is tudatosult mindez, inkább úgy határoztak, hogy feladják a küzdelmet.
A kiadó közleményben erősítette meg a rajongók számára, hogy mindenki, aki megvásárolta a játékot a Steamen, az év végéig szabadon visszakérheti a pénzét, aki viszont mégis az alkotás megtartása mellett dönt, az arra számíthat, hogy néhány hibát a jövőben még kijavítanak, de minden egyes probléma nem lesz megoldva. Erről a csapat a jövőben folyamatosan tájékoztatja majd a rajongókat, sőt mi több, komplett párbeszédet szeretnének folytatni ezzel kapcsolatban.
kpal
10 éve, 2 hónapja és 2 heteEz hatalmas szégyen. De ebből vagy tanulnak vagy nem hogy értelmes épkézláb műt adjanak ki .
supermanvsbatman
10 éve, 2 hónapja és 2 heteszánalom ezek után nem kell batman :I
paint
10 éve, 2 hónapja és 2 heteHát ennyire trehánynak lenni már szégyen…. -.-
warriorautobot
10 éve, 2 hónapja és 2 heteNa ez a szánalmas!
Kiadni szinte ugyanolyan hibásan a játékot… jobb ha ezt egy kicsit pihentetik mielőtt új Batman játék jönne.
miertkellettaregbevezetes
10 éve, 2 hónapja és 2 heteAbszolút nem kell pihentetni semmit.
Szimplán más cégnek kell kiadni a pc-re való portolást és ha kész valakinek ellenőrizni is kéne a végső produktumot.
kadaj
10 éve, 2 hónapja és 2 heteSziasztok!
Nekem az lenne a kérdésem, hogy ha én a g2a.com -on vásároltam gift formájában a játékot, akkor ha visszakérem a pénzt én kapom a fiokomra vagy az aki küldte nekem?
1000feri
10 éve, 2 hónapja és 2 heteGondolom a következő résznek nagy keletje lesz ….
ryuthestar
10 éve, 2 hónapja és 2 heteEz már a vicc kategóriát is kimeríti. Szánalom. 😄
Komolyan…nekiállnak és a javát nem javítják ki? Minek adták ki másodjára is ugyanolyan retek verzióban? Miért nem tudtak előtte szólni legalább, hogy bocsi skacok, bénák vagyunk, nem tudjuk megoldani a problémákat. Kaptok 75%-os kedvezményt, vigyétek ha akarjátok.
Megjegyzem én nem tudom milyen rémesen megy a játék PC-n, de ha ennyire sírnak miatta, az biztos okkal van. De elég gáz, hogy nem tudják normálisan játszhatóvá varázsolni. 😄
BUUUUUURRRRRRRRRNNNNNNNN
totyak
10 éve, 2 hónapja és 2 heteElsőre azt gondoltam, hogy a külsős csapat elbarmolta, sebaj, majd a fejlesztők helyrehozzák. De hogy ők sem tudják megcsinálni, az már kellemetlen. Annyira össze lett gányolva az egész pc port, hogy nem lehet kibogozni?
A lemezes játék is steam-es? Ha igen, mázliuk van a vásárlóknak. Leszámítva persze, hogy nem kp-t kapnak vissza, hanem csak a wallet-ba megy a lóvé.
Ha év végéig vissza lehet kérni a lóvét, én a játékosok helyében szépen végigjátszanám a játékot valahogy nyögvenyelősen, az „élmény” meglenne, aztán full refund.