Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A 343 Industries közösségi menedzsere a múlt héten megerősítette, hogy az idei E3-on biztosan nem lesz még ott a Halo 6, ellenben valami kis apróság igen, amit emberünknek kár volt elhintenie, hiszen ezzel pletykák egész sorozatát indította útjára. A Redditen ugyanis máris kész tényként kezdték el kezelni, hogy ha a Halo 6 még nem is jön, a 10 éves évforduló alkalmából azonban éppen itt lenne már az ideje a Halo 3 Anniversary megjelenésének, ami a logikusság ellenére sem valószínű, hogy bejelentésre kerül júniusban.
Ez pedig maga Brian Jarrad közösségi menedzser cáfolta meg ismét, aki a bejegyzések láttán csak ennyit tudott írni a Redditen: „OMG állj. Nincs semmiféle Halo 3 Anniversary.” Persze ettől még lehet…
totyak
8 éve, 8 hónapja és 5 napjaEz annyit is jelenthet, hogy nem Halo 3 Anniversary-nak fogják hívni, hanem Halo 3 10 Year Edition-nak mondjuk.
tommy
8 éve, 8 hónapja és 5 napjaNekem Xbox híján nem hiányzik. 😄