Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az egyelőre még mindig csak 2016-ra tervezett megjelenési dátummal rendelkező, de jelenleg zárt bétában futó Gigantic MOBA fejlesztői egy blogbejegyzésben panaszkodtak arról, hogy a stúdió elég nagy bajban van mostanában. A Windows 10 és Xbox One platformokra tervezett játékot fejlesztő Motiga nagy számú elbocsájtásról számolt be, az indoklásban az áll hogy "uborkaszezon" van, és jelentősen megcsappant a pénzük is.
A cég arról is írt bejegyzésében hogy több nagy befektetővel is tárgyalnak további pénzügyi források után kutatva, azonban ezek még nem vezettek célra, és a tartalékuk fogytán van.
Hogy mi lesz a Gigantic sorsa, az kérdéses, a Motiga állítja, a most megmaradt maréknyi csapat a jelenleg futó bétára összpontosít, de kérdéses még az is hogy meddig maradnak egyáltalán elérhetők a szerverek
sarakrael
9 éve, 11 hónapja és 1 heteŐszintén szólva nekem nem igazán hiányzik egy újabb moba, lehet valami eredeibbel kellene próbálkozniuk.
linuxfan
9 éve, 11 hónapja és 1 heteMég el sem indult és már haldoklik. Úgy látszik a kelleténél kicsit nagyobb fába vágták a fejszéjüket…