Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Rossz hírekkel szolgálhatunk ezen a télies délelőttön a Back to the Future videojátékra várakozó fanatikusoknak, ugyanis a Telltale Games brigádja megerősítette, hogy a héten, egészen pontosan szerdán érkező játék első epizódjának ingyenes verziója csak jövő februárban láthat napvilágot. Hogy miért hozta meg ezt a döntést a cég, az egyelőre sajnos kérdéses, de feltételezzük, hogy üzleti okok állhattak a háttérben, kevés vagy éppen túl sok előrendelés, és hasonlók.
Az epizodikus formában megjelenő alkotás első részének fizetős változatának megjelenési időpontja ugyanakkor természetesen nem változott, azt most szerdán már megkaparinthatjuk, de az ingyenes változatára egészen a második felvonás megjelenéséig várnunk kell majd. Utóbbi valamikor februárban lesz esedékes – pontosabb időpontunk nincs -, így tehát ennél előbb ne is számítsunk arra, hogy legális keretek között ingyen is hozzáférhetünk a nagy kaland kezdetéhez.
lac
15 éve, 1 hónapja és 1 napjaFeltételezem azért, mert Karácsonykor költekezőbbek az emberek, a papírforma szerint így többet adnak el a játékból is.
Esetleg még azt tudom elképzelni, hogy az ingyenes verzióhoz hirdetőket keresnek, bár ezt azért nem tartom annyira valószínűnek.
marco
15 éve, 1 hónapja és 1 napjaHát menjenek a pi**ába. Buták.
skyman
15 éve, 1 hónapja és 1 napjaháát ez igy szar😕😕😕
Bár ha jó, márpedig remélem, hogy az lessz akkor érdemes megvenni, na de ez igy kibaszás😕