Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az NPD piackutató adatai szerint a három rivális játékkonzol közül a Microsoft Xbox 360-ból adtak el a legtöbbet a tengerentúlon az ünnepi időszakban. A számok azt mutatják, hogy november 1-től az óév végéig 2 millió Xbox 360, 1,8 millió Nintendo Wii, illetve 750 ezer Sony PlayStation 3 fogyott az Egyesült Államokban. Az összehasonlítás ugyanakkor nem teljesen egyenlő, mivel a PS3 november 17-én, a Wii pedig csak november 19-én került forgalomba.
Ha csak a decembert tekintjük, akkor az utolsó hónapban az Xbox 360-ból 1 millió 489 ezret, A Wii-ből 1 millió 324 ezret, a PS3-ból pedig 553 ezret adtak el. A két hónapot összehasonlítva egyik gyártónak sem sikerült megháromszoroznia eladásait, habár a Microsoft került ehhez a legközelebb.
Miközben a tengerentúlon már dúl a &8221;, Európának még várnia kell a teljes választékra, mivel alkatrészgondok miatt a PlayStation 3 csak valamikor márciusban kerül nálunk is a boltokba. A Nintendo Wii december 8-án debütált az öreg kontinensen.
braddock
13 éve, 10 hónapja és 1 heteÚgy tudom hogy még most is vezeti az eladási listát!