Az ügynökség még nem foglalt hivatalos álláspontot a történteket illetően, tehát még nem lehet tudni, hogy szándékos hackertámadás húzódik-e meg a hét órás kiesés mögött, avagy csak technikai hiba végett nem lehetett lehívni a honlapot. A Keynote Systems és a SANS intézet számítógépes szakemberei azonban azt nyilatkozták az AP hírügynökségnek, hogy túl hosszú időn keresztül volt elérhetetlen az NSA internetes oldala.
Ez kizárja a meghibásodás lehetőségét, és szerintük a weblap minden valószínűség szerint egy úgynevezett Denial of Service hackertámadás következtében vált lehívhatatlanná.Az efféle támadások esetén a kiszolgáló szerver olyan sok lekérdezést kap, hogy egyszerűen felmondja a szolgálatot. A Nemzetbiztonsági Hivatal, amely többek között a titkosszolgálatok illetve más hatósági rendszerek hackerektől való védelméért is felelős nem erősítette meg a szakértők általi feltételezést.
Kapcsolódó linkek:
National Security Agency