Tipple szerint az Activision Blizzard volt a tavalyi év legnyereségesebb kiadója: „A felhasználóinkkal folyamatosan kapcsolatban maradunk, figyelembe vesszük az igényeiket, a vágyaikat és ez alapján próbálunk mindig valami maradandót alkotni. Ha visszatekintünk a 2009-es évre, akkor megállapíthatjuk, hogy a legtöbb terméket a mi cégünk adta el. Múlt évben kizárólag az Activision volt nyereséges, ez pedig a többi cégről nem mondható el. Egy része a felhasználóknak elégedetlen, de mindig is lesznek olyan emberek, akiknek semmivel sem lehet eleget tenni. Ezt a tényt el kell fogadni és nem kell rágódni rajta, hanem folytatni kell a munkát. A rajongónk elégedettek az alkotásainkkal és csak ez számít”. A neves kiadó tavaly azonban számos kritikát kapott a felhasználóktól, miszerint túl drágán árusítják a programjaikat. A férfi megjegyezte, hogy miközben a vállalat a kapcsolatot ápolja a felhasználókkal, arra is összpontosít, hogy egyre több videojátékot fejlesszen és adjon ki.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Thomas Tippl, az Activison Blizzard ügyviteli igazgatója és egyben pénzügyi fejese bejelentette, hogy a cég fejleszteni szeretné az arculatát és a rajongótáborával való kapcsolatát. A férfi véleménye szerint az Activison munkatársainak figyelembe kell vennie, hogy jelenleg az ő cégük áll a versenyszférában az első helyen és ezért fontos, hogy pozitív visszajelzéseket kapjanak a felhasználóktól. "Ha egy cég ennyire sikeres, mint a miénk, akkor számolnia kell azzal, hogy felfigyelnek rá az emberek és a maximumot kell nyújtania minden téren. Egy cég csak akkor maradhat sikeres és eredményes, ha fejlődik a korral és ez az imázsát is érinti." - nyilatkozta Tippl az IGN magazinnak.
shadow_1
15 éve, 6 hónapja és 4 hetehmmm érdekes nagyon érdekes…
kiváncsi vagyok milyen uj „arculatot” tud felmutatni az activison
tibit
15 éve, 6 hónapja és 4 heteKéretik javítani az alábbi hibát: nem Acitivision hanem Activision. 🙂
lilith
15 éve, 6 hónapja és 4 heteJavítva-elnézést a hibáért. 🙂