Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A bírósági párbajokból ritkán kerül ki igazán győztesen egy-egy vállalat, néha pedig komoly titkok is napvilágot látnak, melynek a felhasználók örülhetnek a legjobban. Nemrég számoltunk be arról, hogy az nVIDIA panaszt tett a Samsung és a Qualcomm ellen, ennek pedig meg is lett az első vonzata. Az eset vesztese azonban nem az említett két vállalat közül került ki, hanem jóval inkább a HTC-Google páros lett az, aki a rövidebbet húzta, ám komoly problémáról azért nincsen szó.
A Qualcomm elleni bírósági procedúra alkalmával ugyanis az nVIDIA elkotyogta, hogy a közelgő Nexus 9 az ő Tegra K1-es megoldásukat használja, ráadásul az is kiderült, hogy még szeptemberben megkapjuk a hivatalos bemutatást is, mely tulajdonképpen a HTC Volantis-t takarja majd.
ravor
11 éve, 4 hónapja és 1 heteElőbb, vagy utóbb úgy is megtudtuk volna, hogy jönnek😄
totyak
11 éve, 4 hónapja és 1 heteEzekre a hírekre fel sem nagyon kapom a fejem. Mindig dolgoznak valami újdonságon és elég sűrűn jönnek ki új cuccokkal, kár is nekik titkolózni.
rdave
11 éve, 4 hónapja és 1 heteÓÓ, van itt marketing. Egy egész pert rendeznek a leleplezésre. 😄
enceladus
11 éve, 4 hónapja és 1 heteMarketing 5-ös 😄