Az Eidos Montreal szerint lesznek DLC-k a Deus Ex: Human Revolution-höz

2010. augusztus 20.
2.0451
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A DLC-k korunk egyik nagy divatjának számítanak a játékiparban, ehhez nem is férhet kétség, így ma már nem meglepő, ha az illetékesek ilyen csomagokat jelentenek be egy-egy érkező alkotáshoz.
 

Ebből az okból kifolyólag nem lepődünk most meg azon, hogy az Eidos Montreal kötelékébe tartozó David Anfossi azt nyilatkozta a kölni gamescom-on a VG247 brigádjának, hogy biztosan lesznek letölthető tartalmak a Deus Ex-sorozat jövő év elején érkező legújabb epizódjához, avagy a Human Revolution-höz.

David természetesen egyelőre semmiféle konkrétummal nem tudott szolgálni ezekkel a bővítményekkel kapcsolatban, de mivel maga az alapjáték is leginkább single player beállítottságú lesz, ezért majdnem mérget vehetünk arra, hogy a hozzá kapcsolódó DLC csomagok is inkább ebben a csapásban készülnek majd, és nem a multiplayert veszik célba. Könnyen elképzelhető tehát, hogy a legújabb Deus Ex esetében olyan letölthető expanziókhoz lesz szerencsénk, mint amilyeneket például a GTA IV, vagy éppen a Fallout 3 esetében láthattunk. Érkezés 2011 elején, PC-re és a két nagy konzolra.
1 hozzászólás

DNS

16 éve, 1 hónapja és 12 napja

És mi lesz a címe?

Deus Ex: Machina?kacsintó smiley

válasz erre
Deus Ex: Human Revolution
9.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
Minden hír, videó és cikk
gamescom 2010
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljaPatrik94 profiljaMonyo profilja