Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az új Nexus okostelefon és táblagép mellett tegnap még egy érdekes újdonságot is bemutatott a Google, melyhez szintén egy jól bevált partner, az ASUS segítségét vették igénybe. Az újdonság a Nexus Player nevet kapta, személyében pedig tulajdonképpen egy nappalikba szánt androidos kis konzolt ismerhettünk meg a tegnapi bejelentés után. A Google szerint a kis eszköz fő feladatai közé az androidos alkalmazások és játékok futtatása, valamint a streamelés tartozik.
Természetesen a már korábban megismert Android TV koncepciót dobja piacra ezzel a gyártó, megkezdve egy vélhetően hosszú sort, hiszen több másik neves vállalat is bejelentette már, hogy készül a saját Android TV-jük. A gép lelkét egyébként 1GB memória és egy négymagos Intel Atom processzor adja. Árát 99 dollárra (24 000 Ft) lőtte be a Google, további 39-ért (9500 Ft) pedig egy frankó kontroller is jár hozzá.
c64fun
11 éve, 3 hónapja és 4 napjaEz nagyon tetszik!🙂 Lehet hogy fogok játszani androidon?😮🙂
totyak
11 éve, 3 hónapja és 4 napjaHa Atom proci hajtja, akkor elvileg rámegy erre Windows is, nem? Lehet hülyeséget beszélek.
kpal
11 éve, 3 hónapja és 3 napjaAtom proci ennyire jó 😮