Az alsóbb szegmensben erősített a Huawei

2015. február 21.
1.5291
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az alsó-középkategóriás okostelefonok között néhány éve még igen ígéretesen alakult a Huawei sorsa, hiszen az Ascend Y300 több országban is egyfajta átlagtelefon lett, ráadásul itthon is jó áron lehetett beszerezni.
 

Azóta azonban több új gyártó is feltűnt, illetve a nagy nevek is rengeteg középkategóriás készüléket kínálnak, melyeket olykor igen korrekt árakon lehet beszerezni. Persze a Huawei sem tűnt el, hiszen sorra mutatják be alsó-középkategóriás mobiljaikat, valamint minden évben előállnak egy zászlóshajóval is.

Nemrég bemutatkozott a 4,5 hüvelykes (480 x 854) kijelzővel szerelt Huawei Ascend Y540, mely egyértelműen a Y300 sikereit szeretné megismételni. Azóta persze fejlődött ez a szegmens is, így nem meglepő a kétmagos Snapdragon 200-as megoldás, az 1GB rendszermemória és a 4GB tárhely használata. A készülékben két kártya is elfér, a rendszer szerepét pedig az Android 4.4 KitKat tölti majd be. Az árazás kapcsán 100 euró (30 500 Ft) környékére lehet számítani, de szolgáltatói körökbe bekerülve még jobb ajánlatokkal találkozhatunk majd.
3 hozzászólás

totyak

11 éve, 2 hónapja és 20 napja

Hardverileg ez a telefon már tényleg csak alsó-közép kategória. Nekem szinte ugyanilyen feleszereltségű Sonyi készülékem van, 1 éve vettem jóval drágábban. Ennél a Huawei készüléknél egyedül a KitKat, ami pozitívum, mert egyébként márkásabb telefonból is megkapom ennyi pénzért ugyanezt a hardvert.

válasz erre

ENCELADUS

11 éve, 2 hónapja és 21 napja

Van az 40 000 is

válasz erre

zender

11 éve, 2 hónapja és 21 napja

Soha nem vennék Huawei telefont. Egyszerűen nem bízom a gyártóban.

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
M.O.R.P.H. profiljamarco profilja