Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Noha a Star Wars: Battlefront összességében nagyon jól sikerült, azonban nagyon sok rajongó hiányolta belőle az egyjátékos kampányt, aminek mellőzését a legtöbben arra fogták, hogy a széria mindig is inkább a többjátékos élményekre alapozott. Patrick Soderlund, az Electronic Arts egyik első embere azonban nemrégiben elmondta, hogy igencsak nyomós oka volt annak, hogy kimaradt az egyjátékos kampány, lévén azt szerették volna, hogy alkotásuk időben, a Star Wars: Az ébredő Erőhöz közeli időpontban megjelenhessen.
Patrick kiemelte, hogy utólag ők sem tartják mindezt túl szerencsés döntésnek, mert talán sokkal jobb pontszámokat eredményezett volna a játék abban az esetben, ha került volna bele egyjátékos kampány, az elért eredménnyel ugyanis nem igazán elégedettek.
zender
9 éve, 8 hónapja és 3 heteHát EA, neked bizony a jó k**va anyádat!
ryuthestar
9 éve, 8 hónapja és 3 heteEzt tudtuk eddig is, hiába nem mondták.
totyak
9 éve, 8 hónapja és 3 heteKézenfekvő volt, hogy direkt a filmmel egyidőben akarták kiadni, de így, hogy bevallják, még húsba vágóbb. Emiatt kihagyni a single-t, szégyen.
warriorautobot
9 éve, 8 hónapja és 3 heteJó kifogás!
Akkor előbb el kellett volna kezdeni a játék gyártását!