Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A 2016-os esztendő egyik leglátványosabb bukása az LG-hez köthető a mobilos piacon, de a nagy riválisuk, a Samsung is gondoskodott arról, hogy negatív sajtót kapjanak az év második felében, hiszen az óriási sikernek ígérkező Note 7 nagyot égett. Sajnos itt nem arról van szó, mint az LG esetében, hiszen a Note 7 egy remek csúcsmobil lett, viszont világszerte egyre több készülék kezdett kigyulladni, felrobbanni, amit egy teljes cserével igyekeztek orvosolni. Később kiderült, hogy az "új generáció" sem sikeredett tökéletesre, szinte teljesen megegyező problémák adódtak vele, így a Samsunga teljes beszüntetés mellett döntött.
Nemrég hosszú idő után végre lezárult a gyártó hivatalos vizsgálata, melyből megtudtuk, hogy mindkét esetben az akkumulátor volt a hibás. Az eredeti modellnél a negatív elektródák és az akksi jobb felső sarkának elformálódása okozta a gondot, míg a második változatnál a szigetelés nem volt megfelelő vagy bizonyos esetekben teljes mértékben hiányzott.
A hiba okának feltárása mellett kiemelték, hogy rengeteg új biztonsági intézkedést vezettek be, soha többet nem fordulhat elő hasonló eset náluk. Reméljük így is lesz és a Note 8 méltó lesz a nevéhez.
rdave
8 éve, 11 hónapja és 4 heteJaj de megható videó, majdnem elsírtam magam. 🙁
Na jó, amúgy teljesen korrekt kis videó. Meg hogy látszik melyik országból jöttek… Nem lépnek tovább hosszas vezekelés nélkül. 😄😄 Nyilván saját érdek is, de akkor is. 😄
Kivizsgálást nem kapkodták el, így kellett volna a telefonokat is tesztelni.
patrik94
8 éve, 11 hónapja és 4 heteNagyon próbálják feledtetni a dolgot, de ezek után azért nehéz lesz bízni bennük.
warriorautobot
8 éve, 11 hónapja és 4 heteAz a baj hogy mindenre egyre kevesebb idő marad. Kevesebb mint 1 év alatt ki kell fejleszteni egy innovatív telefont ami előre mutató. Elég sok helyen tapasztalni ezt. Ha kevés az idő akkor meg a kapkodás miatt becsúszik 1-2 hiba.
totyak
8 éve, 11 hónapja és 4 heteNem akarok okoskodni, de jó eséllyel megmondta volna bárki, hogy az akku a hibás. Legáltalánosabb hibaforrás egy telefonnak.
rdave
8 éve, 11 hónapja és 4 heteNyilván ők is azt vizsgálták elsősorban, de azzal nem mennek semmire, ha csak annyit tudnak, hogy hibás az aksi. 😄 Újra elkövetnék a hibákat. Ráadásul a videóban is azért szemléltetik pontosan, hogy lássa a nép mennyire urai már a helyzetnek. 😄