A Vampyre Story 2: Bats Tale: Az első képek

2009. március 20.
2.0801
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Végre átesett a hivatalos bejelentésen is az A Vampyre Story második felvonása, ami a Bat's Tale alcímmel lett felvértezve, és az Autumn Moon Entertainment nem állapodott meg csak a szimpla bejelentéssel, rögtön összedobták az alkotás hivatalos honlapját is, valamint néhány képet is mellékeltek az ünnepélyes eseményhez.
 

Az első rész kellemes fogadtatása után egyértelmű, hogy szájtátva várjuk a másodikat is (ami még szerencsére mindig nem az utolsó), hogy újra elkápráztasson minket Mona, a vámpírkisasszony.

Az A Vampyre Story 2-ben (klisé következik), folytathatjuk Mona kalandjait, az első részben megszokott igényességgel, és nagy adag humorral fűszerezve. A tervek szerint az új részben sokkal nagyobb szerep jut Froderick-nek, a kis denevérnek, hiszen szerencsétlen vámpírellánkra ismét rájárt a rúd, és egy gonosz professzor fogsáságba esik. Kalandokban tehát ismét nem szenvedünk majd hiányt, és nagy valószínűséggel több szálat is elvarrhatunk
a vámpírtörténet második epizódjában, amelyekre az első részben nem volt lehetőségünk.

Természetesen egy nagy rakás új szereplő is társulni fog a történethez, amely a már megszokott kidolgozottsággal lesz felépítve, azonban van rossz is a jóban, hiszen a jelenlegi tervek alapján idén nem biztos, hogy belekóstolhatunk "Mona-rinya kisasszony" történetének folytatásába. Reméljük azért nem fognak annyit ülni rajta a fejlesztők, mint az első részen, de addig is várjuk a további információkat, valamint sok-sok képet és videót is.

A Vampyre Story 2: Bat's Tale hivatalos honlap


A Vampyre Story 2: Bats Tale: Az első képek - 2. kép


A Vampyre Story 2: Bats Tale: Az első képek - 3. kép


A Vampyre Story 2: Bats Tale: Az első képek - 4. kép


A Vampyre Story második felvonása, ami a Bat's Tale alcímmel lett felvértezve, és az Autumn Moon Entertainment nem állapodott meg csak a szimpla bejelentéssel, rögtön összedobták az alkotás hivatalos honlapját is, valamint néhány képet is mellékeltek az ünnepélyes eseményhez.'>
nincs még hozzászólás

A Vampyre Story
8.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások