Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb röpke bejelentést tett az Arc System Works csapata a legújabb Persona mellékszállal kapcsolatban, amely meglepő módon nem egy újabb érzelgős szerepjáték lesz, hanem egy keményvonalas verekedős játék, amely a csapat legfrissebb hírei szerint augusztus magasságában kerülhet majd a boltok polcaira. Az illetékesek minderről a hivatalos PlayStation blogon számoltak be a rajongóknak, akik megerősítést nyertek a megjelenési dátum mellett a platformok témakörében is, így biztosra vehetjük, hogy a játék PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra fog debütálni.
A készítők egyébiránt már lázasan dolgoznak a programon, elmondásuk szerint éppen a szinkronokhoz keresik a Persona 4-ben és a Persona 3-ban szerepelt legmegfelelőbb embereket, ám az egyelőre még nem nyert megerősítést, hogy a japán hangok is választhatók lesznek-e az elkészült műben.
Az Atlus kiadásában megjelenő Persona 4 Arena mindemellett egy rendkívül átfogó sztori- és online móddal rendelkezik majd, és habár PlayStation 3-as megjelenés lesz, Vitára nem szándékoznak megjelentetni a készterméket.
Megjelenés tehát augusztusban, addig reméljük az európai változatokkal kapcsolatban is döntés születik, mert egyelőre igencsak Amerika-centrikus a projekt.
braddock
13 éve, 10 hónapja és 2 heteValahogy nem mozgat meg!
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteEz engem sem. Egyetlen részt sem ismertem.