Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Augusztusban kapjuk meg az 1992-es sci-fi játéknak, a Flashback-nek a felújított változatát, melyet a VectorCell készít el és a Ubisoft hozza el nekünk, ám extra tartalmat is kapunk, így lényegében két játékot kapunk egy helyett. A Ubisoft bejelentette, hogy a Flashback (mármint a remake) augusztus 21-én fog megjelenni a Summer of Arcade keretén belül Xbox 360-ra letölthető címként 800 MS pontért.
A későbbiekben a játék megjelenik majd PlayStation 3-ra és PC-re is, ám ezen verziók megjelenéséről még nincs információ.
Milyen plusz tartalommal készülnek a fejlesztők?
Aki anno elmulasztotta az eredeti kiadást (az szégyellje magát), vagy egyszerűen túl fiatal és amiatt hagyta ki (akkor is szégyelld magad), vagy egyszerűen csak nosztalgiázni akar (virtuális vállveregetés) akkor lehetőséged lesz rá, ugyanis a remake mellé a fejlesztők odaadják az eredeti Flashback-et is.
A Flashback anno 1992-ben jelent meg és annyira sikeres volt, hogy még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a Minden idők legnagyobb példányszámban elkelt francia játéka (ez természetesen nem mai adat már). Az eredeti játék stílusmegjelölése nem csak simán platform játék, mint amilyen a remake lesz, hanem annak egy alfaja, mégpedig a cinematic platform. Ez a technológia a relatív realizmust keveri a klasszikus platform játékokkal. Ez annyit tesz, hogy a karakterek mozgása és folyadékok úgy viselkednek, mint a valóságban, ezzel teremtve meg az erre a stílusra annyira jellemző fél-realizmust. Ilyen technológiával készült több klasszikus játék is, mint az Another World, az eredeti Prince of Persia, Hearth of Darkness és az Oddworld első két része, hogy csak az ismertebbeket említsem
totyak
13 éve, 1 hete és 13 órájaEz nagyon komoly játéknak néz ki 😄 Év játéka?
jezzahun
13 éve, 1 hete és 13 órájaemlékszek rá hogy anno játszottam vele,szóval nekem váratós nagyon!!!
vendeg
13 éve, 1 hete és 13 órájaigen ennek így kellett történníe amikor annál voltam. remélem igaz hogy mielőbb játszhatásig fogják tuningolni a gammát. innentől kezdve már csak idő kérdése hogy meddig történik meg. üdv: lali
teglasdavid
13 éve, 1 hete és 11 órája2D-s game de meg érdemli a like-ot ! 😄
rdave
13 éve, 6 napja és 20 órájaSzégyellem magam, de ezt kegyetlenül kihagytam. 😄 Az új érdekesen hangzik, a régire meg valamikor csak ránézek, ha már ennyire népszerű volt. 🙂
marco
13 éve, 6 napja és 20 órájaNem fogod tudni abbahagyni. 4-5X vittem végig anno, zseniális volt a maga idejében. És még most is kiemelkedően nagy játékélményt nyújt!
rkollar
13 éve, 6 napja és 7 órájaNa erre kíváncsi leszek! 🙂
heavyrain211
13 éve, 4 napja és 15 órájaKár hogy nincs PC-re.
rdave
13 éve, 4 napja és 15 órájaOlvad el, mielőtt írsz.
italianman
13 éve, 4 napja és 11 órája„A későbbiekben a játék megjelenik majd PlayStation 3-ra és PC-re is, ám ezen verziók megjelenéséről még nincs információ. ”
italianman
13 éve, 4 napja és 11 órájaVárom szeretettel.