A játékok az előzetes tervek szerint a 2008-09-es üzleti évben jelentek volna meg, de a mostani döntés értelmében átkerültek a 2009-10-es év programjai közé. A kiadó meg is indokolta lépését, amelyet – természetesen – anyagi megfontolásból hozott.

"A jó első féléves eredmények, és a harmadik negyedév pozitív kilátásai miatt a Ubisoft úgy döntött, hogy az Anno, és a még bejelentetlen cím, amelyek az előzetes tervek szerint 2008-09-ben jelentek volna meg, a 2009-10-es felhozatalt fogják mostantól erősíteni" – olvasható a kiadó legfrissebb pénzügyi jelentésében.

Remélhetőleg a fejlesztők élnek a kapott lehetőséggel, és nem a legközelebbi italmérő helyen töltik el a plusz időt, hanem a gépeik mellett a játékokat kalapálgatva.