Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ismét egy magyar felirattal ellátott trailer került napvilágra a PC-n sajnos csak 2010 elején, míg konzolokon az eredeti terveknek megfelelően érkező második Assassin's Creed-ről. A mozgókép nyilván már nem lesz újdonság azoknak, akik rendszeres olvasói oldalunknak, azonban az angol nyelvtudás hiányában szenvedők biztosan örömüket lelik majd benne, hiszen ugyan a látvány a lényeg, néhány fontos információ szinte kivétel nélkül idegen nyelven hangzik el az ilyen kedvcsinálók alatt.
Az Ezio rejtett-, mérgezett- és dupla pengéiről, valamint dugi-pisztolyáról készült anyagot egy hete láthattátok már, az Ogi.hu brigádjának hála pedig most magyar felirattal is megnézhetitek, hiszen azon túl, hogy bökőink jól néznek, ki, különböző funkciókkal is rendelkeznek, és ha hiszitek, ha nem, egyáltalán nem mindegy milyen helyzetben, milyen ellenfelek esetében, pontosan melyiket használjuk. Ha az angol mozgókép esetében akadtak előtted homályos részletek, akkor csak kattints az alábbi videóra, és ha tudsz olvasni, magadba szívhatsz néhány hasznos információt az alkotásról.
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 1 hetefain 🙂
vendeg
14 éve, 2 hete és 4 napjaAz jó nehogy