Térhódításukat jól mutatja, hogy számos AAA kategóriás játékhoz már az alapjáték megjelenésének napján kiadják az első DLC-t, valamint a fejlesztők már azelőtt elkezdenek a bónusz tartalmakról beszélgetni, mielőtt elkészülnének a teljes értékű produktummal. Ez történt az Assassin's Creed: Brotherhood esetében is, amely ugyan csak novemberben éri el az üzletek polcait, a Ubisoft illetékesei mégis az esetleges DLC-ről beszéltek a Comic-Con rendezvényen.
Bevallották, hogy már dolgoznak különféle terveken, amelyek egy (vagy több) DLC-ben testesülhetnek meg. Természetesen konkrétumokról nem esett szó, talán még a fejlesztőcsapat berkein belül sem léteznek már elhatározott, írásba foglalt dolgok a letölthető tartalmakat illetően. Az azonban biztosnak tűnik, hogy számíthatunk ilyesmire, ráadásul most már nem csak az egyjátékos részeket turbózhatja fel, hanem a szériában most debütáló multiplayer lehetőségekhez is hozzátehet.
A DLC-k mellett kitértek az alapjátékra is, amelyben Desmond több szerepet kap, mint az elődök esetében, ráadásul az események menete egy hatalmas fordulatot vesz a jelenben zajló sztoriszálban, ami többek között Desmond külsejének megváltozásához vezet. A multiplayer béta (mivel lesz ilyen is) szeptemberben fog elkezdődni, és PS3-exkluzív lesz.