A film önmagában még nem lenne érdekesség, hiszen az első rész hiába került a középosztályba, a mozik kasszáiban szép sikereket ért el, így épkézláb ötletnek tűnt egy folytatás, aminek az igazi érdekessége az, hogy a pletykák szerint komoly kapcsolatban fog állni az új Hitman játékkal. Erre a komoly kis hírfolyamra érkezett most frissítő záporként a ma felreppent pletyka, miszerint a Rocksteady dolgozik az ötödik Hitman alkotáson.
A hír apropóját az adta, hogy egy brit színész, bizonyos Mark Sloan állítása szerint, a Rocksteady stúdiójában volt segédkezni az új Hitman játék motion capture részén. A szóbeszéd hallatán külföldi kollégáink rögtön arra a következtetésre jutottak, hogy a Rocksteady készíti az ötödik Hitman-t, ezt viszont természetesen még egyetlen hivatalos személy sem erősítette meg, de a kérdezősködés már folyik, és reméljük hamarosan hivatalos formában is közölhetjük veletek az igazságot. Addig is várjunk türelemmel!
carasan
16 éve, 5 hónapja és 1 heteÁh, Hitman, örök klasszikus😄