kormányzója, Arnold Schwarzenegger kezeskedik a fiatalkorúak védelméért, erről tanúskodik az a hír is, miszerint be akarja tiltani az erőszakot tartalmazó videojátékokat. A politikus színészi pályafutása során olyan filmekben vállalt szerepet, mint például a Terminátor sorozat, Conan, a barbár és munkája meghozta számára a gyümölcsét, ugyanis idő közben híresség vált belőle. A legfrissebb információk szerint a férfi most a törvényszék elé vonul, mert azt szeretné megakadályozni, hogy kiskorúaknak agresszióval teli termékeket forgalmazzanak. A legfelső amerikai bíróság 2010 októberében fogja kivizsgálni az ügyet.
Kaliforniában tavaly hatályon kívül helyeztek egy jogszabályt, miszerint tilos kiskorú gyermekek számára erőszakot tartalmazó szoftvereket forgalmazni, ám azt a törvényszék szólásszabadságba való beavatkozásnak, alkotmányellenesnek ítélte. A kormány azonban megvédte a törvényt, mert tisztában vannak vele, hogy az brutális produktumok árthatnak a gyerekek lelki világának. Az ítélőszék szerint azonban ez az állítás nem bizonyítható teljes mértékben, ezért a törvényt eltörölték. Ha Arnold Schwarzenegger a washington-i legfelsőbb bíróságon eléri a célját, akkor a kemény pénzbírságokra számíthatnak azok, akik nem tartják majd tiszteletben a határozatot.