A minap azonban megtört a jég, és a JoWooD fórumán érdekes információk láttak napvilágot az Arcania technológiai oldaláról. A community menedzser, egy Megalomaniac névre hallgató úriember az érdeklődők kérdéseire válaszolva elárulta, hogy a fejlesztők a fizikai engine kiválasztásakor az Nvidia PhysX mellett tették le a voksukat a Havokkal szemben. Ez pedig előrevetíti, hogy az ATi kártyákkal felfegyverkezett játékosoknak bizony kompromisszumokat kell kötniük, és előreláthatóan nem lesznek képesek teljes pompájában futtatni az alkotást. Emellett az is kiderült, hogy a srácok nem fogják a DiretX 11-es verzióját használni, ugyanis szerintük olyan kevés előnnyel kecsegtet, ráadásul csak PC esetén, hogy nem éri meg erőforrásokat fordítani a beépítésére. Az Arcania: A Gothic Tale a tervek szerint még idén napvilágot lát, PC mellett Xbox 360 és PS3 platformokra is.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A népszerű Gothic széria legújabb tagjáról, a Spellbound által fejlesztett Arcania: A Gothic Tale-ről már több hónapja nem hallottunk konkrét információkat. A legutóbbi hírünk az volt, hogy beleestek a játékiparban mindennap előbukkanó gödörbe, azaz nem bírták időre befejezni a munkálatokat, ezért át kellett csúsztatniuk a produktumot a 2010-es esztendőre. Így a sokak által várt Risen vs. Arcania összecsapás sajnos elmaradt az őszi hónapok során, pedig minden bizonnyal feldobta volna a szerepjátékok túlságosan is nyugodt világát.
marduk
16 éve, 2 hete és 2 napjaKíváncsi leszek hogy mien lesz.
shade
16 éve, 2 hete és 2 napjaEz szemétség! 😕 Most cseréltem ATI kártyára és erre kiderül hogy mostmár nvidia physx nélkül szarok a játékok. Nagyszerű…
richie8
12 éve, 5 hónapja és 3 napjaNagyon be lett harangozva az Arcania játéka, DX11 és PhysX támogatás stb. de nem alkotott maradandót azt kell mondanom. Aki a Gothic folytatását várta tőle, annak rossz híreim vannak 😖 Igaz hogy viszi tovább a történetet, de a játékélmény már nem a régi Gothic-os.
marduk
12 éve, 5 hónapja és 3 napjaEz sajnos pont így történt… 😄 Nagy trágya játék lett, nem reális gépigénnyel. A Skyrimnak szebb a grafikája, és az simán futott maxon a gépemen, míg ez lowon is szenvedve, laggolva ment.