Aranylemezre került a Theatre of War 2: Centauro kiegészítő

2009. november 17.
2.4321
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az idei esztendőben minden kétséget kizáróan is, szinte túlzottan el vannak kényeztetve a második világháborús stratégiák szerelmesei, hiszen az évet egy igazi kiválóság, a Men of War nyitotta, de a keményebb réteg is megkapta a harmadik Hearts of Iron epizódot, valamint a boltokba került többek között még a Theatre of War második epizódja, amely Centauro néven hamarosan megkapja első kiegészítőjét.
 

A "hamarosan" fogalmát pedig értelmezzük úgy, hogy az expanzió még ezen a héten megérkezik a játékosokhoz, ennek örömére pedig az illetékesek úgy gondolták, ideje bejelenteni, hogy bearanyozódott az alkotás korongja, a Theatre of War 2: Centauro tehát elkészült.

Az alapjátékához hasonló játékmenetet, és egy cseppnyi újítást sem ígérő bővítmény azonban semmiképpen sem lesz haszontalan. A nagyjából 25 dollár értékű pakk ugyanis az olasz 131-es Centauro Páncélos Hadosztálynak kíván emléket állítani, akik az 1942-es esztendő december havától egészen 1943 májusának közepéig csatároztak Észak-Afrikában. Az új kampány, amely egyébiránt tíz új pályából és ugyanennyi küldetésből áll majd, természetesen köréjük íródott meg, helyszínként pedig ismét maradunk Észak-Afrikában, aminek hála eljuthatunk Líbiába, Tunéziába vagy akár még El Ageyla-ba is.

A 1C Company és a Battlefront.com közös játékának első tartalmi bővítésében mindemellett tíz új háborús egységet kapunk majd, amelyek között megtalálhatjuk például az Autoblinda AB 40-es páncélozott autót, a Carro Armato M13/40 közepes páncélzatú tankot, vagy éppen a Semovente M40-es páncélost is. A kiegészítő tehát korántsem lesz egy kopár darab, aki pedig szeretné minél hamarabb betölteni, az a hét folyamán, egyelőre kizárólag digitális formátumban, már szert tehet rá. Ha az alapjátékkal kívánsz közelebbi kapcsolatba kerülni, Játékőrület rovatunkban találhatsz róla egy néhány ezer karakteres tesztet is...

nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások