A játékot a dtp entertainment és a Deck 13 brigádjainak köszönhetjük, megjelenésére pedig hamarosan sor kerül, legalábbis friss információink alapján, bár pontos megjelenési dátumunk egyelőre nincs, az alkotás aranylemezen van, ami biztos forrásból származó információ.
A Venetica tehát készen áll a sokszorosításra, és arra, hogy a bedobozolás után meghódítsa az akció-RPG játékok szerelmeseit, főleg azokat, akik szeretik a 16. század hangulatát, hiszen abba az időintervallumba kalauzolja el a játékosokat a program, méghozzá úgy, hogy mi fogjuk alakítani magát a Halál lányát. A Halál a játékban viszont egy igazi, kézzel fogható emberi lény lesz, tehát tulajdonképpen egy beosztásként tekint rá a program, amelyet emberöltőnként mindig más és más birtokolhat. Pechünkre éppen akkor kapcsolódunk be a történetbe, mikor apánk meghal, helyét pedig egy nekromanta veszi át, akinek a célja az, hogy elpusztítson mindent, és mindenkit.
Ezt természetesen nem hagyhatjuk, és szembe szállunk a gonosszal, a sikerhez pedig számos ellenfélen és akadályon kell átverekednünk magunkat, a történet végére pedig mi döntjük el, hogy milyen formában teszünk pontot. A Venetica aranylemezre kerülésével hamarosan mindenki belecsaphat a harcokba.