Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hihetetlen, de mégis igaz, számtalan csúsztatást követően a City Interactive csapata a mai napon hivatalosan is megerősítette, hogy aranylemezre került a Sniper: Ghost Warrior 2, ami így alig egy hónap múlva már meg is jelenhet majd a boltok polcain. Hogy egészen pontosak legyünk, a fejlesztők szerint március 15-én számíthatnak a rajongók a mesterlövészekre kiélezett FPS premierjére, sőt, megindultak a játék előrendelései is, az akciók közül pedig kiemelkedik a Steam, akik egyetlen elővásárlásért cserébe ajándékba adják majd számunkra a Sniper: Ghost Warrior első részének digitális példányát.
A bearanyozódással kapcsolatban egyébiránt Marek Tyminski, a City Interactive vezérigazgatója is megszólalt, aki elmondta, hogy az első rész sikereit követően a folytatásban sokkal jobb és összetettebb élmény várja majd a rajongókat, így komoly reményeket táplálnak azzal kapcsolatban, hogy a második rész is nagy sikernek örvend majd. Szerintetek lesz esélye a sikerre a folytatásnak?
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 6 napjaPersze hogy lesz
mrxten
12 éve, 11 hónapja és 6 napjaén sokat várok ettől a játéktól
az eddig látott videók alapján jóféle lesz
az elsőt sokan fikázták nekem tetszett az is végigtoltam egyszer
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 6 napjaSzuper. Lassan jön ezek szerint.
braddock
12 éve, 11 hónapja és 5 napjaBiztos hogy sikeresebb lesz mint az 1. rész!