Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A MotoGP legújabb megjátékosított szezonja már tavaly ősszel megjelent a PlayStation 3, Xbox 360, PlayStation 2, PC kvartettre, ám a Nintendo Wii adaptációra várókkal türelmi játékot játszottak a kiadónál. Nos, végre elkészült a kiotóiak saját verziója is, így semmi akadálya annak, hogy a brand bemutatkozzon többek között az európai régióban. A hivatalos licenszeken kívül kapunk mozgásérzékelős irányítást, a grafikai pedig természetesen jóval szerényebb lesz a HD-s verzióknál.
A megjelenés napja április huszonnegyedikére lett kiírva, innentől tehát még kerek három hét van hátra érkezéséig. A többi konzolos verzió, a PC-s változattal egy időben, tavaly október végén került piacra és csak közepesre sikerült vizsgáznia a vele eltöltött hosszú órák után.
Csodákat tehát semmiképp sem szabad várnunk az érkező Nintendo Wii-s feldolgozástól, hivatalos licenszek, és a konzolon megszokott, mozgásérzékelős irányítás lesz a két kiemelendő ismérve. Más alternatíva nagyon nem marad a kiotói forradalommal időzők számára, így a motoros szenvedély kiélése gyakorlatilag erre az egy címre lesz hárítandó.