Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hosszas huzavonát követően a Nintendo a minap végre úgy döntött, hogy elsősorban az öreg kontinensen kilátásba helyezett jövőbeli terjeszkedés jegyében egy újabb kitűnő videojátékot jelentet meg április magasságában a lassacskán már nyugdíjba vonuló Nintendo Wii konzolra, ami történetesen a Pandora's Tower lesz. Az alkotással kapcsolatban sokáig kérdéses volt, hogy Európa földjén is megjelenhet-e, ám a fanatikusok kitartó követeléseinek is köszönhetően a Nintendo végül beadta a derekát, ma pedig már pontos megjelenési dátumot is tudunk közölni veletek.
Így tehát az idei tavasszal egy újabb kitűnő szerepjáték fog megjelenni Wii-re, méghozzá olyan nagyszerű címek mellett, mint a The Last Story vagy a Xenoblade Chronicles.
Amennyiben tehát a múltban a velős szerepjátékokat hiányoltuk volna a Nintendo otthoni konzoljáról, akkor most itt az idő, hogy revánsot vegyünk sérelmeinken, tavasszal ugyanis egy igencsak erős RPG-triumvirátus kerül az európai boltokba is, köztük a nagyszerű Pandora’s Towerrel április 13-án.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 6 napjaNem jön be a kép!
braddock
13 éve, 11 hónapja és 6 napjaErre még én is kiváncsi leszek!
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 6 napjaOlyan fura hogy csak wiire van…😮
maniac
13 éve, 11 hónapja és 6 napjaEzt hogy érted? 🙂
kitta
13 éve, 11 hónapja és 6 napjaBiztos nem tetszik neki a szöszi 😄 csak megjegyzem, nekem sem XD
maniac
13 éve, 11 hónapja és 6 napjaÉn sem rajongok a szöszikért… 😛😛 😉